2010. május 23., vasárnap

See you later, New Zealand!

Nem is értem miért, de a naplemente eléggé a búcsú pillanata volt (-: Aztán rájöttem, hogy hülyeség lenne ezt az egész tripet azzal elrontani, hogy rossz kedvem van amiért elmegyek, szal inkább várom Hong Kong-ot, a következő tripet akárhova is lesz, meg a következő látogatásomat ide (-: Mert az biztos, hogy lesz, sztem korábban mint gondolnám.

Este a reptéren fogok aludni, több okból: korán van a járat, nem kell fizetni érte, meg mindig ki akartam próbálni (-: Ha nem sikerül, az se baj, legalább megint nem lesz gondom a jet-laggel.

Olvastam nemrég egy barátom utazási blogját, és nagyon tetszett a témakörökre bontott hozzászólások ötlete. Szal, ezután néhány érdekesség, hétköznapiság jön, amit én érdemesnek találok arra, hogy itt megjelenjen. 

Auckland ismét

Az eső nem állt el reggelre se, ezért mára időzítettem a múzeumot. Nem vagyok egy nagy múzeumos, sőt, kimondottan nem szoktam szeretni őket, de sok ember mondta, aki már látta, hogy ez jó. Hát jó, legyen. Az épület nagy, eredetileg háborús emlékmúzeumnak készült, az első vh. után épült meg itt, ha jól emlékszem 1929-ben. Aztán a második vh. után kellett több hely, szal a 60as években kb. kibővítették.

A kiállítás azonban nem csak háborús. 3 szinten vannak dolgok: földszinten maori kultúra, csendes-óceáni emberek eszközei, életmódja, stb. 1. emeleten földrajzi kiállítás, a Föld története, óceánok, vulkánok, állatok, növények, minden. A 2-on van az összes háborús dolog.

Kb. 4 órát töltöttem el, annyira tetszett. Nagyon sok interaktív dolog volt, szal nem csak képek meg köcsögök (az is volt, de elhanyagolható) a falon.

Volt egy rész, a „Wild child”, azaz vad gyerek kiállítás, ahol a régi új-zélandi iskolákról voltak dolgok, hangszórón tanár üvölt a gyerekekkel, hogy csend legyen, osztályképek az elmúlt 100 évből, stb. Voltak dolgok a cserkészekről is, valamint berendeztek egy ilyen fára épített klubházat, amit a gyerekek építettek a számítógépes kor előtt. Ja hát igen, már az is a múlté… Volt két szoba berendezve, a 90es évek gyerekeié (Cíber kids néven futunk)… Na mondom király, a gyerekkorom múzeumi darab… A fiú szobában képcsöves TV, Playstation 1, együtteses poszter… A lányszobában a kedvenc darabom a kétkazettás magnó. Vicces volt (-:

Aztán írtak arról is még itt, hogy milyen fontos volt régen, a „Space between”, azaz az iskola és az otthon közti út, terület, ami csak az övéké volt, míg a többi területen a felnőttek „uralkodtak”. És aztán írták, ami igaz is, hogy a szülők ahogy múlnak az évek, egyre több dologban „uralkodnak”, és nem marad meg a gyerek saját területe, max a facebook. Ez elég szomorú, rájöttem milyen jó volt gyereknek lenni.

A másik kedvencem a „Weird and wonderful” azaz „Furcsa és csodálatos” volt. Itt volt hangyafarm mikroszkóp alatt, egy rovarnak a 4 állapota egy tányérba szórva (ott mozogtak meg minden), élő pókok, patkányok, tücskök meg mindenféle egyéb rovar. Mindemellett nagyon sok más, amivel főleg a gyerekek kötötték le magukat.

A földrajzi kiállításban sok érdekesség volt, eléggé az alapoktól volt elmagyarázva minden, igazi sziklák, stb. a teremben. A vulkános rész tetszett a legjobban, Auckland ugye vulkános területre épült, de már vagy 600 éve nem tört ki egy se. Volt egy szoba, ahol „élő” hírekben közvetítették, hogy ki fog törni a vulkán, majd a nappaliba beáramlott a füst és elsötétült minden (-:

A háborús kiállítás érdekessége, hogy a 2. vh európai részéről nem sok szó esett, inkább a csendes-óceáni térségről volt szó. Ez azért volt érdekes, mert otthon pl. Berlinben egy szó sem esik erről. Nem is nagyon hiszem, hogy otthon sokan tudnának arról, mekkora harcok folytak itt is, de gondolom miután az HBO-s „Tha Pacific” (vagy „A hős alakulat”) sorozatot mindenki megnézi, egyből más lesz a helyzet, nem is baj. Ezenkívül volt valami dolog kb. minden háborúról, ami a térségben zajlott, vagy új-zélandiak is harcoltak. Két harci gép is ki volt állítva, valamint egy elég komoly fegyver-kiállítás, rengeteg darabbal.

A végére egyébként már eléggé elfáradtam, szal nem néztem meg mindent alaposan, még azok közül se ami érdekelt, de sztem ha valakit minden érdekel, több napos program a teljes múzeum végigjárása…
Utsó napomon egy városi sétát toltam egy német sráccal, aki 2 hete jött, és még van 4 hónapja… Minden előtte van, én meg minden után… Részben irigylem (-: Na, szal a séta egy 16 km-es út, az óceáni öböltől a Tasmán-tengeri öbölig. Útközben a város két nagyobb vulkánja, az egyikről baromi jó kilátás nyílt a városra. Egyébként a másik part nem túl érdekes, de asszem nagyon jó ötlet volt a 11 órás repülőút előtt egy jó nagyot sétálni.

Egész nap gyönyörű idő volt, így itt volt az ideje a Sky Tower-be felmenni. Úgy időzítettem, hogy még világosban, és sötétben is fent legyek, szal ott néztem a naplementét. Sajnos nem az óceán felé megy le, így nem volt annyira király, mint amúgy, de azért szép volt.

Rotorua

Kb. 250 km-re van Aucklandtől délre. 68.000 ember él a környéken, melynek 35%-a maori. Ez a város teljesen más volt, mint az összes többi új-zélandi élményem. Az utcán a maorik nagy számban vannak, de olyanok, mint a többiek, normális ruhában mobillal, kocsival, stb. élik a civilizált életet. Számomra meglepő módon egymással sokszor maoriul beszélgetnek, holott én aszittem, hogy csak úgy tiszteletből az ország másik hivatalos nyelve.

Na, ez volt a kevésbé érdekes dolog itt. Az északi sziget tele van vulkánokkal, bár ezek nem túl aktívak mostanság. Ezen a környéken viszont jelentős posztvulkanikus tevékenység működik még most is. Nem tom pontosan, hogy hogy működik, de gondolom a forró kőzet közel van a föld felszínéhez, ezért látható mindenfelé gőzölgő füstfelhő. Néha a bokorból jön ki (-: Mindenfelé kénes illat van, gondolom ez földrajzilag így kell hogy legyen d-:

Első nap egy közelebbi ilyen parkot néztem meg (Te Puia), ahol csomó forró sárfürdőt, thermál medencéket (na nem olyat amibe fürödni lehet, hanem 90-100 fokos természetes dolgokat) lehet találni. A sárfürdők bugyborékolnak, mert az is forró, és vicces hangokat adnak ki (-: Ami itt igazán speckó volt, az a maori nevű gejzír, Puahaki vagy mi, ami óránként 1-2szer kitör. Durva, hogy folyamatosan spricceli ki a vizet magából, és persze gőzfelhő mindenfelé, mert hogy ez is forró. A parkon egy hidegvizű folyó megy keresztül, melybe sok helyen beleömlik a meleg víz, kár hogy nem lehet fürödni, de hallottam, hogy délebbre van olyan hely, ahol lehet, érdekes érzés lehet.

Itt a parkban egy maori falu is ki volt alakítva, és megnéztem egy sokfelé árusított maori előadás csomagot. Nem volt nagy szám, de érdekes volt egyszer. Táncoltak, énekeltek, üvöltöztek, stb.

Másnap egy nagyobb ilyen parkba mentem (Wai-O-Tapu), egy kicsit messzebb volt a várostól, 25 perc busszal. Sajnos az idő nem volt olyan jó, elég ködös és felhős volt, szal nem túl jó képek születtek, meg a látvány se volt olyan, mint napsütésben (a képeslapokat elnézve). Itt is minden forró, pezseg, bugyborékol, gőzölög, plusz még színesek a vizek is. Neonzöld, sárga, kék, piros, fekete, fehér… És ráadásul esős időben megváltozik egy-egynek a színe. Ennek valahogy különböző kémiai anyagokhoz van köze, de nem jegyeztem meg, melyik mitől olyan.

Itt is volt egy gejzír, ami turistákhoz igazítva minden nap 10.15kor lő fel, ezt régen szappannal, ma egy nyomot nem hagyó kémiai anyaggal oldják meg, hogy elinduljon a folyamat. Először ezt elég gáznak tartottam, hogy a turisták miatt ilyen eszközökhöz nyúlnak, de aztán elmesélték, hogy hogy alakult ki. Volt itt egy „szabad börtön”, ami azt jelentette, hogy a rabok fákat ültettek a szabadban, tehát nem a rács mögött ültek (ez jó rég volt, 100+ éve). És aztán az egyik kitalálta, hogy ahelyett, hogy tűzön edényben vizet forralnának a mosáshoz, ki kéne hozni ide a forró vizű forráshoz a ruhákat. Meg is tették, de amikor a szappant belekeverték, mindenfelé szétrepültek az emberek meg a ruhák is. Azóta rájöttek, hogy ez mért van így. Arra már nem emlékszem, hogy milyen indíttatásból, de azt akarták, hogy minél kisebb részen jöjjön ki a víz, ezért sziklákat raktak a lyuk köré. Majd a kitörések után ezekre lerakódott a vízben lévő kristály, és ma egy fehér ilyen dombocska a kitörés eredete.

Ezután vissza a városba, és még egy dolgot néztem meg, a Rainbow Springs nevű helyet. Itt állítólag van kiwimadár, szal gondoltam azt is megnézem. Egy elzárt rész, mindenféle régi növénnyel fával állattal, ami helyi. Érdekes volt, de nekem itt is a KEA tetszett a legjobb, volt 2 is (-: Az egyik teljesen őrült volt, oda-vissza rohangált 2-3 méteren (-: A másik vicces dolog, hogy ilyen bogrács-szerű edényekben volt a kajájuk, amiben egy tányér volt még pluszban. Na, az nem tetszett neki, megfogta, és kidobta a bográcsból a tányért, mindezt a csőrével. Sajnos nem sikerült lefotóznom, ezért visszatettem a tányért (-: Vártam egy pár percig, mivel nem akarta kidobni, feladtam. Erre kb. 2 percre rá láttam, hogy kidobja megint, de megint lemaradtam… Vicces madár, imádom.

Kiwit is láttam, de nem a szabadban, ilyen zárt sötét szobában tartják őket, nem értem mért, nem volt kedvem elolvasni. Szal sokat nem láttam belőlük, de egyébként a képek alapján ezek is elég aranyosak. Sebaj, én kea-párti maradok!

Este busz, vissza Aucklandbe. Esett az eső mint az állat, végig, de ez annyira nem zavart, el-elszundítottam a 3 órás úton.

2010. május 21., péntek

Auckland

Eljött ez is, már az Északi Szigeten vagyok. Az első nap Aucklandben hosszú volt, mert azt hittem hogy kedden megyek Rotorua-ba busszal, de rosszul emlékeztem, de már felkeltem, összecuccoltam és elindultam a buszhoz, mire rájöttem félúton. De már nem volt kedvem visszafeküdni aludni, szal csak visszamentem a szállásra, hogy megbeszéljem a tulajokkal, hogy szerdán nem leszek, és kedden igen.

Nem nagyon tudtam, mit lehet csinálni itt, szal gondoltam elmegyek a városba sétálni, bóklászni, és kiderül mi érdekel. Itt is van bungy, egy hídon, ahonnan tök jó a rálátás a városra, gondoltam elsétálok oda, és megnézem. Láttam, hogy csinálnak „hídsétát”, mondom biztos dumálnak közben, meg minden, de nem azért terveztem. Aztán kiderült, hogy ez a túra az egyetlen módja, hogy a hídra gyalog felsétáljak, majd az is kiderült, hogy ezért 120$-t kérnek, szal gyorsan le is tettem rola (-:

A belváros, mint minden ilyen nagyvárosnál, tele magas irodaépületekkel. A város szimbóluma a 328 méter magas Sky Tower („ég torony”), mely szintén itt van. Itt volt egy másik dolog, ami érdekelt (volna), a skyjump vagy a skywalk. Az első a toronyból való ugrás, de nem bungy, hanem két dróton lecsúszva érsz földet – ez nem tul jo sztem, ráadásul drága. Na mondom marad a séta, ami a torony kb. 220 méteres magasságán lévő gyűrűn biztosítva megy a peremen. Mint kiderült, ez is drága, szal ezt is kihagytam. Mire ott tartottam volna, hogy na felmegyek a toronyba, elkezdett esni, szal ezt elhalasztottam szombatra.

A déli szigethez képest érezhetően büdösebb van, nagyváros, sok autó, stb… Ami viszont pozitív, hogy a nagyobb városi zöld parkokon kívül minden utca tele van fákkal, kivétel nélkül. Ez már Chch-ben is tetszett, de erre itt nem számítottam. Nem véletlenül van benne a világ legélhetőbb városai listájának TOP 5-jében (-:

Ami ezen kívül nagyon tetszett, az a campus. A belváros mellett van, nem túl nagy épületek, de sok. Az egyetemistákból sok van, és korán reggel már mennek órára, vagy spanolni a többiekkel, ki tudja. Azóta megnéztem, elég drága itt tanulni, kb. 4 millió forint a tandíj egy évre külföldieknek MSc-n, szal nem biztos, hogy idejövök, de jó lenne nagyon. Bár nem tudok statisztikákat, de rengeteg a japán, meg egyéb ázsiai, akár egyetemen, akár amúgy. Végülis közel van. Ami furcsa, hogy nem látni, hogy vegyülnének, mindenki a sajátjaival lóg.

Ebédre találtam egy kis koreai palacsintázót, ahol rengeteg diák kajált, gondoltam jó lesz, 3 dollárért nagyon finom ilyen töltött palacsintát adtak, én csirkés-sajtost választottam.

Az egyik ilyen papírpocsékló szóróanyagban láttam, hogy Új-Zélandi zenei hónap van, ami egy csomó programot jelent országszerte. Ami itt volt, kedd este, a komolyzenét népszerűsítő ingyenes koncert, amit az Aucklandi Filharmonikus Zenekar tartott a városháza termében. Általános suli óta nem voltam ilyen koncerten, szal gondoltam miért ne, kíváncsi voltam hogy megy ez itt.

3 darabot toltak, mind újzélandi eredetű. Az egyiket egy 16 éves írta, aki már most kezd elismert zeneszerző lenni. A másik kettőnek szintén voltak új-zélandi kötődései. Az egyik érdekessége a nemrégiben felújított orgona, melyben a mű szerzője játszott az orgonán. Beszélgettek is a fazonnal, aki elárulta, hogy 5000 csőből áll az orgona. Nemsoká beindítják az orgona-turizmust, ugyanis úgy építették át az egészet, hogy végig lehet sétálni a színfalak mögött, és látni az egészet. Kár, hogy még nem volt most, érdekelt volna. A harmadik darab tetszett a legjobban, ugyanis a kedvenc hangszerem volt benne, aminek nem tom mi a neve magyarul, angolul marimba, ilyen xilofonszerű, alul csövek, fa cuccokon kell ütni a golyófejű pálcákkal. Anno a Talamba koncerteken szerettem meg a hangját, és most azon kezdtem gondolkodni, hogy meg kéne tanulnom játszani rajta. Tök jó lenne. Erről eszembejutott, hogy remélem lesz nemsoká otthon Talamba koncert, tuti elmegyek (-:

Este vissza a szállásra, másnap Rotorua, mostmár tényleg.

2010. május 15., szombat

Utsó hét a Déli Szigeten

Hát a nagykörút óta nem mondanám, hogy sok remek élményben volt részem, ugyanis ma van a diplomaleadási határidő, azzal szarakodtam... De legalább kész lett, a másik sulis tárggyal együtt. Jó érzés túllenni rajta, de azért hozzáteszem, ennél csak rosszabb lehetett volna ez a dolog, akár otthonról, vagy nem tom, de összességében nem döglöttem bele az írásba.

Kicsit sajnálom, hogy eddig tök jó idő volt, én meg bent rohadtam. Azért minden nap kimozdultam, vagy a kertbe jótékonykodtam, vagy elmentem biciklizni itt a környéken. Sajnos az utolsó 3 napom itt Mike-knál meg végig esős lesz... Pedig még vissza akartam menni a nyaralóhoz, megpróbálni mégegyszer a mászóprojektem Mike egyik haverjával, de hát se esőben, se eső után nem lehet, csúszna... Szal ez kimarad most, majd ha visszajövök legközelebb, akkor megpróbálom (-; Naja, valszeg nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Új-Zélandon járok, van még sok dolog, amiért érdemes visszajönni.

Már teljesen otthon érzem magam itt, szal furcsa lesz elmenni, de hát ez van. Tegnap néztem egy filmet, és abban volt egy idézet, ami nagyon tetszett: "The bad news is that time flies. The good news... is that you're the pilot." Lefordítva kb: "A rossz hír, hogy repül az idő. A jó hír, hogy te vagy a pilóta."

2010. május 10., hétfő

Születésnap

A diplomaírás miatt nem épp a legkirályabb napom volt, de azért köszönöm midnenkinek aki felköszöntött akármilyen formában. Vettem egy szelet cheesecake-t, meg egy gyertyát, és családi szokáshoz híven csináltam egy fújós képet (-:


Vicces egyébként, hogy a képen látható képeslapot április 22-én adta fel otthon a család, és pont 10-én jött meg!

2010. május 7., péntek

Újra Mike-knál

Mt. Cook után már nem csináltam semmit, Christchurch-i megállóval 2 nap alatt 'haza'vezettem. Ezt még Mike mesélte mikor ittvolt, de most jutott eszembe csinálni egy fényképet a dologról. Van egy épület annak az útnak az elején, ami a főútról jön fel a dombra, ide a házhoz. Tök szépen rendben tartott kert, sima lakóháznak tűnik, annyi furcsaság látszik, hogy sorompó van az autóbejárón. Ez itt nem szokás.



Kérdezi Mike, hogy mit tippelek, mi ez. Hát foglamam sem volt. Nézzétek meg a képet, és tippeljetek ti is. A képre kattintva a Picasa-n a képaláírásban elárulom a választ. Ez olyan újzélandias gondolkodás (-: