Bár a meghosszabbított Milford Sound-i látogatásom miatt úgy voltam vele, hogy ezen állomását a tripemnek kihagyom, de végül úgy döntöttem, hogy egy másikat hagyok ki, mivel itt nagyon jó időt jósoltak keddre. Még hétfőn megérkeztem, már akkor se volt sok felhő az égen, és épp láttam a naplementét a hegyen. Ez Új-Zéland legmagasabb hegye, 3746 méter. Körülötte persze van csomó másik kisebb, de azért eléggé kimagaslik a tömegből. A másik oldalán egyébként van a Fox gleccser, ahol már voltam korábban. De út nem vezet, körbe kell menni, vagy repülni.
Itt a YHA lánc ifjúsági szállásán aludtam, backpacker nincs, ezenkívül drága motelek vannak csak. Egy nagy előnye volt: szauna (-: Vacsi után be is ültem melegedni, bár nem mondanám hogy agyon volt fűtve, vagy két fél órás sessiont toltam.
Másnapra a Müller hut track volt betervezve, 6-7 órás odavissza túra. A falu maga 800 méteren van kb., ez pedig 1800on, melyhez 5 kilométeres út vezet. A „hut” egyébként olyasféle dolog, mint a sípályákon a hütte, csak szolgáltatás nélkül. Van egy ház, senki nincs ott, csak a vendégek, konyhával (gázpalackos), pottyantós budi, meg nagy „ágyak” matracokkal, plusz meleg takarókkal. Ezeket a DOC (a helyi természetkarbantartó szervezet) üzemelteti, éjszakánként változó összegeket kell fizetni az ittalvásért, melyet még lent a látogatói központban kell kifizetni. Mivel én későn értem a faluba, ezért nem jöttem ide fel aludni, pedig állítólag megéri mind a napfelkeltéért, mind a naplementéért fent aludni, mert gyönyörűen rá lehet látni a Mt. Cook-ra.
Na, szal olyan reggel 9kor indultam, bementem az említett látogatói központba, kideríteni, hogy lehet-e menni az útvonalon (kezdődik a tél, és esetenként lavinaveszély miatt lezárják). Kitöltöttem egy papírt, hogy ha nem érek vissza, akkor elkezdenek keresni. Jó rendszer d-: Az út első 1 órája sík, a falutól a hegy lábáig vezet. Majd egy tábla, hogy merre tovább, és egy szöveg, hogy végig a narancssárga jelzést kell követni. Én azt hittem, hogy jó fele megyek, egy nagy sziklaomlás szerű részen vezetett fel az út. Sárga jelzést ugyan csak az alján láttam, de mivel sejobbra-sebalra nem volt út, gondoltam az egyértelműség miatt nem volt több. Ahogy mentem fel, egyre gyanúsabb volt, hogy ez nem az út, mert néhol egész komolyan kellett „sziklamászni”, persze egyszerűbb részek, ami vállalható kötél nélkül. De azért csodálkoztam, hogy ezt sokan végig tudják csinálni. Aztán elértem egy részhez – ekkor már egy ideje tudtam, hogy ez nem az út, de gondoltam majd keresztezi, vagy valami – ahol már én sem akartam felmenni, mert elég magas volt, rossz kapaszkodókkal. Talán meg tudtam volna csinálni, de nem akartam kockáztatni. Ráadásul az út ugyanott vezet lefelé, mint fel, és abban korántsem voltam biztos, hogy itt le tudnék menni, mármint élve (-;
Szal visszafordultam, és ekkor láttam meg hol megy az út. Nem messze attól ahol voltam, de nem a sziklákon, hanem kiépített lépcsőkön. Kb. 10 percet visszamentem, aztán kicsit az erdőn áttúrva magam már az úton voltam. Épp jött két ember, csodálkoztak honnan kerültem oda (-;
Az út egyébként végig „nyitott” és látszanak a hófödte hegycsúcsok, hegyoldalak. Az is látszott, hogy én is találkozni fogok hóval, de azt nem tudtam, hogy mennyivel. El is érkeztem egy tisztáshoz, ahonnan kezdve már nem nagyon voltak fák, csak sziklák, és foltokban hó fehérlett. Mentem tovább, egyre több hó, majd egy idő után már a napsütés miatt megfagyott havon mentem. Nyári cipőben, totál sík a talpa, semmi tapadás (-: Ezért igyekeztem a kilátszó sziklákon lépkedni, mert a meredek felfelé menő úton másképp reménytelen volt. Egy ilyen letörés volt, ami kalandos volt, utána már könnyebb volt menni, de persze végig hóban. Magánál a hut-nál már méteres hó volt, de kemény, szal nem süllyedtem el benne, de néhol látszódott, hogy korábbi lábnyomok milyen mélyen vannak. A vicces az egészben, hogy végig pólóban voltam, mert sütött a nap rendesen, de azért árnyékban érezni lehetett, hogy hideg van (szél nem volt). Elérkeztem a huthoz, ahol kifeküdtem kicsit pihenni a napon. Közben láttam egy lavinát is a másik hegyen, tök jó volt. Bár az eleje után felporzott a hó, szal sok nem látszódott, de még sose láttam, szal jó élmény volt (-:
Visszafelé a letörés hasonló kihívás volt, de azért sikerült megoldani. A végén – lent – megállapítottam, hol kellett volna másfelé mennem, de nem bántam így se, legalább nem végig lépcsőztem (-: Leadtam a visszatérési nyilatkozatomat, aztán indultam Chch-ba. Lassan vége a körútnak, más új dolgokat nem csinálok már, csak azért állok meg Chch-ban, hogy ne egybe kelljen hazavezetni a 800 km-t kb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése